készíti: Gellért Ádám
email/elérhetőség: gadam107@yahoo.com

“The only necessary for "evil" to triumph is for a few good men to do nothing”


2012. június 5., kedd

A Zsanett-ügyben hozott ítéletek

2010. március 8-án hirdette ki ítéletét a Fővárosi Bíróság az E. Zsanett által indított pótmagánvádas ügyben. Az ítélethirdetés után E. Zsanett jogi képviselője, Tuza Péter úgy nyilatkozott, hogy fellebbezni fognak.

Egy korábbi bejegyzésben már beszámoltam a Zsanett-ügyben készült civil bizottsági jelentésről. Az ott idézett Mancs-cikkben foglaltakkal most is egyet értek:

„E jelentés megismerését legszívesebben kötelezővé tennénk, de legalábbis melegen ajánljuk minden Magyarországon élő embernek. Elvárnánk, hogy óránként olvassák be minden közszolgálati tévében, mondván: íme, ezt tudja a civil kontroll Magyarországon. Az igazságszolgáltatás meg azt tudja, amit a Zsanett-ügyben produkált (kábé világbotrány)”.

A pótmagánvádas ügyben született elsőfokú ítélet nem került fel a bírósági határozatok elektronikus gyűjteményébeEllenben megtalálható az eljáró rendőrökkel szemben a szolgálatban kötelességszegés/hivatali visszaélés bűntette ügyében született ítéletek:

Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa ítélete (Kb. I. 11/2008/15. szám, 1-H-KBJ-2008-51). Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa ítélete (6.Kbf.97/2008/4. szám, FIT-H-KBJ-2009-50). Legfelsőbb Bíróság végzése (Bhar.I.151/2009/3.szám, LB-H-KBJ-2009-8)

Az irányadó tényállás szerint

„a II. és III.r. vádlottak voltak azok, akik intézkedtek tanú1-gyel szemben, mely során megállapították, hogy nevezett sem magát, sem a személygépkocsit okmányokkal nem tudta igazolni, és a II.r. vádlott volt az, aki a járőrvezetőnél kezdeményezte, hogy a szabálysértést elkövető személyt ne jelentsék fel. Az I.r. vádlott döntött úgy, hogy  nem a kerületi kapitányság épületébe állítják elő az igazoltatott személyt, hanem hazakísérik abból a célból, hogy okmányait bemutathassa. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás rögzíti azt is, hogy a vádlottak tisztában voltak azzal, hogy tanú1 lakása kívül esik a VIII. kerületi Rendőrkapitányság illetékességi területén”.

A Fővárosi Ítélőtábla megállapította, hogy

„amennyiben tanú1 lakóhelye a vádlottak járőrkörzetén belül lett volna, a szolgálati szabályzat engedélye alapján az sem lett volna kifogásolható, hogy a vádlottak az otthonához kísérjék, lehetővé téve, hogy ott magát igazolja. Minderre azonban a szolgálati hely engedély nélküli elhagyásával került sor, ezért az I, II. és III.r. vádlottak magatartása a Btk. 225. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettének törvényi tényállási elemeit maradéktalanul megvalósítja. E három vádlott tehát a hivatali kötelességüket megszegték, mert a tényállásban rögzített figyelmeztetéssel zárul intézkedés megtételére a járőrkörzetükön kívül, elöljárói engedély nélkül nem voltak jogosultak”.

A másodfokú bíróság kiemelte:

„hogy az elsőfokú bíróság nem az eljárási szabályok szerint járt el, amikor a vádlottakat egymás jelenlétében oktatta ki a Be. 117.§ (2) és (4) bekezdésében foglalt jogaikra, illetve nyilatkoztatta őket arra, hogy kívánnak-e vallomást tenni. A Be. 288.§ (1) bekezdése szerint a vádlottat rendszerint a még ki nem hallgatott vádlott-társai távollétében kell kihallgatni. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kihallgatás része, illetve a kihallgatás közvetlen előzménye a jogokra történt kioktatás. Emiatt a kihallgatás szerves részét képezi a vádlott azon nyilatkozata is, hogy kíván-e a vallomástételi jogával élni vagy a vallomástételt megtagadja. Ennek a nyilatkozatnak pertaktikai okból is a vádlott-társak távollétében kell elhangzani, figyelemmel arra, hogy a vádlott-társ nyilatkozata befolyásolhatja a további vádlottakat abban, hogy tesznek-e vallomást, illetve vallomásukat milyen tartalommal teszik meg. A katonai tanács kioktatási módszerét a másodfokú bíróság helyteleníti.

Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás végén csupán ismertette a bizonyítás eszközéül szolgáló iratokat, amely eljárás ellentétes a Be. 301.§ (1) és (3) bekezdésében írtakkal. E rendelkezés szerint a bizonyítás eszközéül szolgáló iratok felolvasásának van helye, amely egy szélesebb ismertetést jelent, mint a bizonyítékul szolgáló okiratok megjelölése. A törvényhely (3) bekezdése az ügyész, a védő és a vádlott egybehangzó indítványára teszi csupán lehetővé az okiratok felolvasása helyett annak lényegének ismertetését. Ilyen indítvány az ügyben nem hangzott el. Észlelte továbbá a másodfokú bíróság, hogy az ítélet írásba foglalása és felterjesztése a Be. 260.§ (4) bekezdésében írt határidőn túl történt meg. A másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezek az eljárási szabálysértések azonban az ügy elbírálására nem voltak olyan érdemi kihatással, amely az ítélet Be. 375.§ (1) bekezdésében írt okból történő hatályon kívül helyezését eredményezte volna. Egyebekben az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával járt el. Az eljárásban részt vevő személyek a törvényes jogaikat gyakorolhatták”.

Nincsenek megjegyzések: